Az élhető jövő reménye

Vannak, akik igen nagyra tartják Szent Istvánt, s mindazt, amit alkotott. Úgy vélik, az ő alkotása nélkül nem maradhatott volna meg a magyarság.

És vannak, akik ennek épp az ellenkezőjét vallják. Ők az úgynevezett "Koppány-pártiak".

Nem tisztem, hogy eldöntsem az István–Koppány vitát. Megtette ezt az Idők Ura, elvégre Koppány haláláért a fiának, Imre hercegnek az elvesztésével büntette Istvánt. Sokkal fontosabb, hogy miben is áll a kétségtelenül létező Szent István-i mű, s mi az, ami a XXI. században hasznosítható belőle.

Kétségtelen tény, hogy az Istvánná lett Vajk olyan államot épített, amely mindent kibírt az idők folyamán, a tatárjárástól kezdve a török hódoltságon át a Habsburgokig. Magától nem is omlott össze – feldarabolták. A kereszténység, pontosabban a római katolikus vallás felvételének módja ugyan kritizálható, ám az tény: a hitnek és az egyháznak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a nemzet állta a sorscsapásokat. Nem is akármilyeneket. S talán csak most, kisebbségi létbe taszítva valljuk be igazán, mekkora fontossággal is bír a más nemzetek iránti tolerancia, amit István is hirdetett.

A XXI. század magyarjának nem adatott olyan kegyelmi pillanat, ami évszázadokon át természetes volt: a Szent István-i Magyarországon élni. Mi csak a történelemkönyvek hasábjairól olvashatjuk, térképeken láthatjuk, milyen is volt az a nagyszerű ország – Regnum Marianum, azaz Mária országa! –, amelynek sorsát több mint ezer évre előre meghatározta az első szent magyar király. Amikor a múltból merítünk, nem az István–Koppány vitát kell felidézni, netalán a mába plántálni, elvégre ma sokkal megosztottabb a nemzet, mint bő ezeregyszáz évvel ezelőtt. Ám megfelelő szervezettségre, hitre és toleranciára igenis szükségünk van. Talán jobban, mint valaha. Csak így reménykedhetünk élhető jövőben.

Tóth Viktor

Forrás: Kárpáti Igaz Szó