Deák Ferenc: „a sors jó helyre taszított, hogy ennyi könyv között lehettem…”

– Azt kívánom a hazalátogató Deák Ferencnek, hogy a hetvenkedés évei után a nyolcvankodás éveit is jó egészségben élje meg – hangsúlyozta Dávid Gyula, majd meglepetésként a Polis által az évforduló alkalmából megjelentetett könyvcsomagot adta át a művésznek: a kötetek a Kriterion Könyvkiadó gondozásában 1994-ben megjelent Egyszerű vers a kegyelemről című Dsida-kötet Deák Ferenc által készített illusztrációit tartalmazzák.
„Deák Ferenc, aki mindent tud, amit a század legkiválóbb európai grafikusainak a keze tud a vonalról, a foltról, a kompozícióról, a sokszorosító technikákról, a mini- és a maximűfajokról (…), s az emberi lélek és tudat arckifejezéseiről (…), az elmúlt négy évtizedben könyvek százait tervezte saját kezével, s könyvek ezreinek a testet öltését vezényelte le a kézirattól a könyv-látványig a Kriterion Kiadó tipografikusi pulpitusán/pulpitusáról” – idézte Banner Zoltán művészettörténésznek a Deák Ferenc Betű és rajz című kötetében szereplő szövegét Köllő Katalin. S hogy tulajdonképpen honnan ered ez a fajta „mindenttudás” Deák Ferenc esetében? Mint mondta, Tóth Samu halála után rá esett a választás, hogy a Kriterion Könyvkiadó művészeti szerkesztője legyen. – Csak időközben jöttem rá, hogy mi mindenhez kell értenie egy grafikusnak, ha ilyesmire vállalkozik. Persze az egyik legfontosabb, hogy grafikusként megbecsüljék az embert, higgyenek neki és bízzanak meg benne – magyarázta Deák Ferenc, aki 1969 és 1996 között dolgozott a Kriterion munkatársaként. Azt mondja, nagyon nehéz minden új kötet esetében új grafikai megoldást javasolni: „vannak esetek, amikor rögtön megszületik az ötlet, máskor viszont még álmaimban is keresgélek”. Bár nagyon jól érezte magát a kincses városban, Török Zoltánnak, a Mozaik Kiadó vezetőjének meghívására a Tisza partjára, Szegedre ment dolgozni 1995-ben. – Szerettek, és annak ellenére, hogy eredetileg csak egy évre költöztem oda, folyamatosan meghosszabbították az ideiglenes tartózkodási engedélyemet. Azóta is ott vagyok. Nekik pontosan arra volt szükségük, amit én tudtam, és én is jól érzem magam ott. A Kriterionnál eltöltött időszak a szívem csücske volt, a körülményeket tekintve azonban Szeged a mennyországot jelenti számomra – értékelte.
Betű és rajzcímű műhelyvallomását az 1999-es Frankfurti Nemzetközi Könyvvásárra három nyelven jelentette meg a Mozaik Kiadó, a kötet a Kriterion által 1988-ban megjelentetett kiadvány bővített változata. Egy évvel később Munkácsy-díjjal tüntették ki, 2003-ban pedig a román kulturális minisztérium nemzeti nagydíját is megkapta. Mindkét elismerés jólesett neki, „szereti őket”. – Amikor már több éve Szegeden éltem, egy napon felhívott Mircea Dumitrescu képzőművész, és azt kérdezte, elfogadom-e a nemzeti nagydíjat, ugyanis „amit én tettem, azt nem lehet szó nélkül hagyni”, mondta. Persze, hogy elfogadtam, örültem neki.
Deák Ferenc nevéhez fűződik a Kolozsvári Állami Magyar Színházban 1992-ben alapított Bánffy Miklós Vándordíj, a színház Művészeti Tanácsa által évente a legjobb teljesítményt nyújtó alkotóknak odaítélt elismerés megtervezése is. Grafikus ő „csak úgy, önmagában is”: a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola Grafika szakának elvégzése után a könyvtervezés mellett önálló grafikákat is készített. – A körülmények hatására lettem ilyen, feladatokkal sűrűn telerakott könyvgrafikus. A sors jó helyre taszított, hogy ennyi könyv között lehettem – értékelte.
A számítógép, a mobiltelefon és egyéb modern technikai eszközök használatára azonban sosem kényszerült. Viccesen meg is jegyezte: egeret legutóbb Kovács András Ferenc könyvébe rajzolt. – Hihetetlen, mi mindent tudnak ezek a modern masinák, de amennyi előnyt, ugyanannyi hátrányt is jelentenek számunkra. Éppen ezért féken kell tartani azt a varázslatos kínálatot, amit nyújtani tudnak – mondta.
Bár nem túl gyakran, de külföldre is volt alkalma ellátogatni élete folyamán, így megfordult többek között Bulgáriában és Lengyelországban, ugyanakkor az angliai magyarokkal is jól megértette magát: gyanítja, „az itthoniak szerették, hogy az ottaniak is szerethessék”.


Szabadság