Régiók
Események
2024. november
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  
             
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

Spontánul az erdélyi filmgyártásról

Románia
2010. június 22.
Az alkotók által inkább tesztnek, mint premiernek nevezett vetítést követően a film készítésében résztvevők részleteket is elárultak a közönségnek. Megtudtuk, az öt-hat nap alatt forgatott film jeleneteiben többnyire improvizáltak, de sokszor valóban megtörtént eseményeket játszottak újra a szereplők.
„Az előre megtanult szöveg mindössze egy négysoros szakasz volt a görög drámából, a többi csak úgy jött – mondta el Jakab-Benke Nándor rendező –, a részeket legfeljebb két alkalommal vettük fel, ugyanis ha sokszor ismételtünk egy jelenetet, a spontaneitás mesterkéltté vált.” Eredetileg rövidebb filmnek szánták az Antigonét, majd a forgatás végén úgy döntöttek, a nyersanyag-mennyiség elegendő lesz egy nagyjátékfilmre. A mindössze tucatnyi szereplős, 84 percesre sikeredett film a görög drámát megfilmesíteni szándékozó rendező körüli bonyodalmakat taglalja, a történet pár kolozsvári helyszínen és a tordatúri hasadéknál játszódik.
Nándikának, a folyton ideges rendezőnek egyáltalán nem kellett rájátszania a szerepére – árulta el Oláh-Badi Levente, kinek filmbéli, asszisztensi szerepe nyerte el leginkább a nézők tetszését. Az alkotóktól azt is megtudtuk, egyelőre sem lemezen, sem interneten nem kívánják terjeszteni a filmet, azt szeretnék, ha a mozi nyújtotta hangulat is hozzátenne a film élvezetéhez, még akkor is, ha itt is csak digitális verzióban, néhol pedig házivideó-minőségben tudják vetíteni. Jakab-Benke Nándor lapunknak elmondta, a nyár folyamán szeretnék bejárni a Székelyföldet, hogy a kihalt, vagy haldokló mozikat megtöltsék egy-egy Antigoné-vetítéssel.


Krónika