Legféltettebb örökségünk

Államiságunkat Szent István királyunkhoz kötjük. Természetesen, a történelem-, a társadalomtudományban csak felületesen jártasak is tudják: az elődök munkálkodása nélkül aligha lehetett volna megalkotni a nagy művet. Amikor Vajk Istvánná lett, az alapok már készen álltak. A mindent megváltoztató felismerés is megszületett: amennyiben a magyarság nem hasonul környezetéhez, elvész, mint az egykoron világhódító többi pusztai nép.

Mi hát az, amiért királyaink közül őt övezi a legnagyobb tisztelet?

Az, hogy e címet elsőként viselte, s koronát kapott a pápától, aligha kielégítő magyarázat.

Az, hogy Európa egyik legnagyobb kiterjedésű országát uralta, az akkori geopolitikai viszonyok közt önmagában még nem predesztinálja erre.

Az, hogy (bizony tűzzel-vassal) egységet teremtett – már sokkal inkább.

Nemzeti egység, összefogás – mostanság kulcsszavak a Szent István-i mű örököseinek gondolkodásában. Hisz azt hiábavaló lenne tagadnunk, hogy szétszakíttattunk, a történelmi Magyarország nem létezik, legfeljebb lelkünkben, hitünkben él.

Bizony, bizony, leginkább az ilyen helyzetben, szorító körülmények közt van (lenne) szükség a nemzeti egységre, az összefogásra, minden olyan tettre, gondolatra, mely a tömegből közösséget formál, mely nemzetté nemesíti a szétszaggatott magyarságot.

Horváth Sándor

Forrás: Kárpáti Igaz Szó