Régiók
Események
2024. október
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség

Az UMDSZ programja

(Beregszász —2005)

I. ALAPELVEK


1.1.1 Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ), a továbbiakban — Szövetség elemi kötelességének tartja valamennyi Kárpátalján, s azon túl Ukrajnában élő magyar érdekének a képviseletét, annak országos szinten történő megjelenítését. Az 1991-ben alakult és 2002 decemberében megreformált UMDSZ nem a viszálykodás szervezete, hanem a magyarságért tenni tudó, de eddig háttérbe szorult, vagy háttérbe szorított magyar emberek egyéni és kollektív tagságra épülő érdekvédelmi közössége. Ez az egyetlen olyan országos szervezet, amely nem tesz hangzatos nyilatkozatokat, nem üzenget egykori szövetségeseinek, hanem érvényt szerez az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket megillető jogoknak. A Szövetségnek a kárpátaljai magyarság képviselőit egyre nagyobb számban sikerül bevonnia a közéletbe, mivel az UMDSZ nem a partvonalon kívülről akarja megszabni a játékszabályokat, hanem részt kíván venni azok kialakításában is. Az UMDSZ komolyan veszi az egyik ismert magyar írónak tulajdonított szállóige szavait, miszerint "Minden magyar felelős minden magyarért!". S mivel a 150—155 ezres magyar közösség nem engedheti meg magának azt a fényűzést, hogy ideológiai alapon osztályozza tagságát, az UMDSZ soraiba vár mindenkit, függetlenül attól, hogy milyen a világnézete, milyen párthoz, más szervezethez tartozik. Egyedül a szélsőséges nézeteket valló személyeknek nincs helyük az UMDSZ-ben. A Szövetség komolyan gondolja azt a célt, hogy az élet minden területén a modernizálás híveként a lokális értékeket megőrizve szolgálja ezt a közösséget, a minőségi magyar megmaradást.

1.2.2. Az UMDSZ érdekvédelmi tevékenységének elvi alapját az egyetemes emberi jogok, az európai keresztény értékrend, az egyéni és közösségi nemzeti kisebbségi jogok, az ukrajnai politikai reformból fakadó parlamentáris demokráciára és esélyegyenlőségre épülő jogállamiság értékei képezik. A Szövetség elutasít minden totalitarista, fasiszta, kommunista ideológiát és gyakorlatot, az antiszemitizmust, a nacionalizmust, a sovinizmust. Határozottan elutasítja és fellép az erőszakos asszimiláció minden formája ellen. Együttműködik az ukrajnai centrista politikai erőkkel, szövetségre lép a nemzeti kisebbségek jogaiért kiálló mozgalmakkal, pártokkal.

1.3.3. Az UMDSZ az ukrajnai társadalom általános demokratizálását, politikai reformját és korszerűsítésének folytatását szorgalmazza:

1.) az alapvető emberi jogok és szabadságjogok az élethez, a munkához vagy a méltányos munkanélküli segélyhez, a szakmai átképzéshez, valamint a törvény által szabályozott munkaidőhöz és fizetett szabadsághoz, a szólás- és sajtószabadsághoz, az emberi méltósághoz és a szülőföldhöz való jog, a vallás- és lelkiismereti szabadság, az egyesülés, az egyén közéleti szerepvállalásának joga, a lakhely szabad megválasztásának joga, a személyi szabadsághoz való jog, valamint minden nemzeti kisebbség közösségi jogainak alkotmányos garanciája és tényleges tiszteletben tartása, a kisebbségek védelmére vonatkozó nemzetközi dokumentumok szellemében, függetlenül attól, hogy azok teljesítésére Ukrajna kötelezettséget és felelősséget vállalt vagy sem.

2.) Az UMDSZ elsődleges feladatnak tartja a nemzeti kisebbségek jogainak védelmében végzett törvényalkotói munkában való részvételt, a nemzeti-kulturális autonómiáról szóló törvénytervezet kidolgozását, törvényerőre való emeltetését;

3.) Rendkívül fontosnak tartja az 1944-ben meghurcolt magyar és német nemzetiségű személyek, valamint a politikai megtorlások áldozatainak törvényben kimondott rehabilitálását, az áldozatok emlékének megörökítését, a Szolyvai Emlékpark, a magyar katonai temetők, a településeken felállított emlékjelek törvényes védelmét.

1.4.4. A Szövetség alapvető stratégiai célja: Ukrajna társadalma, gazdasági és közigazgatási modernizálása, ezen belül az ukrajnai magyar kisebbség (közösség) hagyományainak, nyelvének, kultúrájának megőrzése a nemzetiségi kulturális autonómia megteremtésével. Továbbá célul tűzi ki, hogy az ukrajnai nemzeti kisebbségek, köztük a magyarok az európai modellt követve felépíthessék az önigazgatáson és önkormányzaton alapuló társadalmukat. E célok elérésének alapfeltétele a különböző nemzetiségű állampolgárok kölcsönös türelme, legfőképpen a magyar és más ukrajnai kisebbség, valamint az orosz nemzetiségűek egyezményes együttélése az ukrán nemzettel. A Szövetség szorgalmazza, hogy az Ukrajnában élő magyarság összekötő erő legyen a gépek közötti megértés előmozdításában.

1.5.5. A Szövetség kijelenti, hogy az Ukrajnában élő magyar kisebbség az egyetemes magyarság szerves része. A Szövetség szoros kapcsolatot kíván kialakítani a Magyarországon és más országokban működő magyar társadalmi és politikai szervezetekkel. Rendkívül fontosnak tartja, hogy a helyi magyarságot érzékenyen érintő magyarországi vízumkényszer bevezetése ne idézzen elő akadályt a magyar-magyar kapcsolattartásban, kedvezményes vízumtarifák kerüljenek bevezetésre.

1.6.6. Az ukrajnai magyarság Ukrajna állampolgárainak közösségébe tartozik. Az UMDSZ a szülőföldhöz való jogot alapvető egyéni és közösségi jognak tekinti, és azokat a megoldásokat támogatja, amelyek a magyar nemzeti közösséget saját szülőföldjén megtartják, erősítik és gyarapítják.

Történelmi öröksége, kultúrája és hagyományai révén az ukrajnai magyarság Kárpátaljához, mint történelmi régióhoz kötődik. A régió többi nemzeti közösségével együtt Kárpátaljának, mint egyenrangú és egyenértékű, de egymást hagyományosan kiegészítő kultúrák földjének a megőrzésében érdekelt. E cél érdekében meghatározónak tartja a Kárpátalján élő népek együttélésének intézményes hagyományait.

Forrás: http://www.umdsz.uz.ua/book/01_01.html