Régiók
Események
2024. október
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
             
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

MNT

A kiemelt jelentőségű intézményekről

Szerbia
2011. március 10.
Dr. Korhecz Tamás, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke dr. Bojan Pajtić tartományi kormányfővel és Milorad Đurić tartományi művelődési titkárral tárgyalt a kiemelt jelentőségű intézményeket érintő nyitott kérdések lehetséges rendezéséről.

Mint az a Magyar Nemzeti Tanács sajtószolgálata által kiadott közleményből kiderül, a résztvevők megállapodtak abban, hogy a tartományi szervek a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve kidolgoznak egy tartományi képviselőházi rendelet-tervezetet, amely szabályozná a kiemelt jelentőségű intézmények státusát, az igazgatási jogok megvalósulását és meghatározná azt a kritériumrendszert, mely alapján egy intézmény kiemelt jelentőségűvé válhat egy, akár több nemzeti közösség számára. Remélhetőleg ez a tervezet még az év első felében eljárásba kerül.

Emellett szó volt a két tartományi alapítású gimnázium alapító jogainak átvételéről is.