felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

ÉSZAK-AMERIKA

A kontinens két legnagyobb állama - az Egyesült Államok és Kanada - közel száz éven keresztül a gazdasági és politikai indíttatású magyar kivándorlás hagyományos célországa volt. A két országban jelenleg összesen mintegy 1,5 millió, önmagát magyar származásúnak, illetve magyar anyanyelvűnek és identitásúnak valló személy él.

A 2000. évi népszámlálás adatai szerint az Amerikai Egyesült Államokban 1.398.724 személy vallotta magát magyar származásúnak (ez a szám az 1980. évi népszámláláskor 1.776.902 volt). Ebből 1990-ben 147.905 fő, 9,35 % (1980-ban még 180.000 fő, a megkérdezettek 10,1 %-a) állította azt, hogy otthonában magyarul beszél. (E tekintetben nem rendelkezünk újabb adattal.) Különböző becslések alapján jelenleg mintegy 730 ezer főre tehető azoknak a száma, akikről elmondható, hogy a nyelvismerettől függetlenül is, több-kevesebb következetességgel őrzik magyar önazonosságukat. A fennmaradó rész - zömmel nem első generációs amerikai állampolgár - még számon tartja valamikori magyar eredetét, de e téren már nem, vagy csupán alkalmilag aktivizálható.

"Hány magyar él az USA-ban a XXI. század elején?" — teszi fel a kérdést a "Nyelvünk és Kultúránk" 2003. évi 4. számában megjelent cikkében Nagy Károly egyetemi tanár, az Anyanyelvi Konferencia társelnöke, majd így folytatja: "A kérdésre tudományosan tárgyszerű válasz nem adható." További bizonyításában azzal érvel, hogy a fogyás mértéke az egyes amerikai népszámlálások között 10-12 %. A gyakran emlegetett "másfél millió amerikai magyar" már akkor sem lenne igaz (lásd 2000. évi adat), ha komolyan vennénk, hogy a magyar származású amerikaiak mindannyian valóban "magyarok". Az amerikai népszámlálás a személy származására és etnikai eredetére vonatkozóan több népcsoport megjelölését is megengedi. Statisztikailag tehát joggal nevezheti magát magyarnak, akinek csak egy nagyszülője, vagy korábbi felmenője volt magyar. Utal a cikk szerzője arra is, hogy vannak, akiknek a másfél millió sem elegendő, miközben arra hivatkoznak, hogy az elmúlt száz évben kivándoroltak természetes szaporulata napjainkra elérheti a húsz millió főt. Eltekintve attól, hogy a magyar állampolgárságú kivándoroltak jelentős része etnikailag eleve nem volt magyar, a hovatartozást nem a vér szerinti leszármazás, hanem a tudati kötődés határozza meg.

Az amerikai magyar közösség kialakulása történetileg mintegy másfélszáz évre vezethető vissza. Egyedi esetektől eltekintve nagyobb létszámú magyar politikai emigráció az 1848-49-es szabadságharc leverését követően jelent meg az Egyesült Államokban. A múlt század ’70-es éveitől egyre nagyobb méreteket öltött az emigrációs népmozgás, és 1871-től 1900-ig 433.511, 1900-tól 1914-ig pedig 1.595.502, a vizsgált időszakban tehát összesen 2.029.013 ember vándorolt ki az USA-ba a történelmi Magyarország területéről. A kivándorlók száma először 1903-ban haladta meg a százezer főt (119.944), s 1914-ig csak két ízben - 1908-ban és 1911-ben - esett a százezres nagyságrend alá. A hullám 1907-ben érte el a csúcspontját, amikor a távozók száma 209.169 fő volt, ami egy kelet-közép-európai nagyváros lélekszámához volt hasonlítható.

E tekintetben az Egyesült Államokban és Magyarországon található adatok eltérnek egymástól. Ez valószínűleg abból következik, hogy az amerikai forrásokban az 1861 és 1910 közötti bevándorlók kibocsátó országaként az "Austria-Hungary" megjelölés szerepel, de ha valaki nem magyar nemzetiségűnek vallotta magát, akkor esetleg nem a Monarchiából kivándoroltak, hanem más népek köréből származók között tartották nyilván. A kivándoroltak jelentős része a nemzetiségek által lakott, gazdaságilag elmaradottabb, túlnépesedett peremvidékekről indult útnak. Elhatározásukat az amerikai gazdasági konjunktúra és a szervezett munkaerő-kivitel motiválta. Ez a legnagyobb kivándorlási hullám nem volt közvetlenül politikai indíttatású. Közvetve azonban Magyarország iparpolitikáját tette kritika tárgyává, amely a hangsúlyt elsősorban a központi területek fejlesztésére helyezte, jóllehet az ipari fejlődés a nagy kivándorlás időszakában már az észak-nyugati és dél-keleti peremvidékeken (pl. Zsil-völgye) is megindult, de így sem enyhítette a mezőgazdaságból is kiszoruló peremterületi lakosság megélhetési nehézségeit. A távozók közül sokan nem végleges kivándorlási szándékkal hagyták el az országot, s némi anyagi gyarapodás után szülőföldjükre kívántak visszatérni. Számosan vissza is tértek, de az I. világháború ezt a folyamatot megszakította.

A két világháború között a törvényes megszorítások és a gazdasági válság miatt megszűnt a tömeges bevándorlás Amerikába. Az ekkor politikai, világnézeti, vagy diszkriminációs okokból kivándoroltak többnyire a polgári értelmiség soraiból kerültek ki, és közülük számosan az amerikai tudományos és művészeti élet élvonalába emelkedtek (pl. Korda-fivérek, Czukor György, Szilárd Leó, Neumann János, Teller Ede stb.). A gazdasági és politikai okból 1921 és 1940 között kivándoroltak száma az amerikai források szerint 38.541 fő volt.

A II. világháború befejezésétől 1956 októberéig újabb magyar csoportok érkeztek az Egyesült Államokba, akiknek zöme 1945-ben és az 1947-48-as politikai fordulat után hagyta el Magyarországot. Az emigrált polgári, parasztpárti és szociáldemokrata politikusok - néhány volt diplomatával közösen - 1947. november 15-én létrehozták a Magyar Nemzeti Bizottmány elnevezésű szervezetet.

A forradalom eseményeinek következtében 1956 novemberétől 1958 júniusának végéig távozottak közül az Egyesült Államok 38.045 magyar menekültet fogadott be, akik sokkal előnyösebb elbánásban részesültek, mint a II. világháború után bevándoroltak. Nagy Ferenc volt miniszterelnök a Magyar Nemzeti Bizottmányban az ’56-os követelések vállalását, szervezeteik befogadását indítványozta, s hosszas egyeztető viták után Magyar Bizottság néven új csúcsszervezet alakult. Párhuzamosan még évekig működtek és működnek ma is önálló magyar ’56-os szervezetek is, amelyek azóta többszörös szervezeti átalakuláson és névváltoztatáson mentek keresztül.

Az anyaországgal szembeni emigráns magatartás változása a hetvenes években vált megfigyelhetővé. A "hazalátogató" amerikai magyarok száma évről-évre növekedett, bár az emigráció egyes tagjai ellenezték a hazalátogatást, mivel véleményük szerint, ez "támogatást adott a kommunista rendszernek". Az állam iránti orientáció módosulása csak 1989-től vált érezhetővé. A korábbi szembenállást az óvatos párbeszéd és kapcsolatkeresés váltotta fel, amely akkor jórészt a Magyarok Világszövetsége és az Anyanyelvi Konferencia közvetítésével történt. A rendszerváltás előtti időszakban lezajlott, utolsó nagyobb emigrációs vitára 1977-78-ban, a Szent Korona hazaszállításával összefüggésben került sor; az ereklye visszaadását az emigráció egy része ellenezte, míg a többség nem emelt ellene kifogást. A korona átadásakor, 1978. január 6-án több ismert magyar emigráns is megjelent az amerikai delegáció tagjaként Budapesten.

A rendszerváltozást követően az emigráns minősítés, valamint az azzal együtt járó jogi helyzet megszűnt, s mind az emigráció, mind pedig az új magyar kormányzat túlzott várakozással tekintett a kapcsolatok alakulása elé, ami a továbbiakban újabb vitákhoz vezetett (pl. a hazai közéletben való részvétel, a választójog, a szomszédos országokkal kötött alapszerződések kérdése, állampolgársági, kártérítési ügyek stb.). Az intenzív kapcsolatépítés ennek ellenére megkezdődött, de a következő években a magyar belpolitikai kérdések kivetítődése, valamint a Magyarok Világszövetségének bomlása az amerikai magyar közösségeket is áthatotta, ami elmérgesedő vitákhoz vezetett.

Napjainkban felgyorsulni látszik az amerikai magyar "társadalom" szervezeti, intézményi struktúrájának átalakulása. A természetes nemzedékváltással folyamatosan eltűnik a szervezetek politikai emigráns jellege, az identitásőrzés korábbi formái pedig a gyorsan növekvő nem első generációs réteg igényei szerint változnak. A szembenálláson és a kritikán alapuló emigráns attitűdöt felváltja az "anyaországgal" való természetes együttműködés igénye. A változó szemléletet olyan új alapítású szervezetek képviselik, amelyek tagjai többnyire már az USA-ban születtek, ott szocializálódtak, és jelentős gazdasági, közéleti, politikai befolyást szereztek a különböző szintű döntési rendszerekben. Ez a réteg az amerikai társadalom szerves részeként határozza meg önmagát, végérvényesen otthonának tekinti az Egyesült Államokat, vagyis olyan helyzeti előnnyel rendelkezik, amelyet az állapotát, jelenlétét mindig átmenetinek tekintő emigrációnak soha nem sikerült elérnie.

A fejlődés változó irányait jelzi az újabb alapítású Amerikai-Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központja (Center of Hungarian American Congressional Relations - CHACR) elnevezésű szervezet is, amely nem csak nyitott a Magyarországgal való kapcsolatok kiszélesítése és elmélyítése irányában, de eddigi tevékenysége alapján arra lehet következtetni, hogy kezdeményezi is a magyar érdekek amerikai döntési rendszerekbe való "becsatornázását" és hatékonyabb képviseletét. Szerepet játszott a kongresszusi Magyar Csoport (Hungarian Caucus) megalakításában is, amikor a választópolgárokon keresztül ösztönözte az erre fogékonynak mutatkozó kongresszusi képviselőket a csoportba való belépésre. A 2003 júniusában Tom Lantos (demokrata) és Ernest Istook (republikánus) képviselők vezetésével megalakult képviselőcsoport céljának tekinti az amerikai magyar választók érdekképviseletét és a magyar külpolitikai törekvések támogatását.

Napjainkban kialakulóban van az amerikai magyar szervezetek alábbi, jelleg szerinti tagozódása:

• a magyar-amerikai kapcsolatépítés, magyar érdekképviselet területén tevékenykedő szervezetek (pl. Amerikai-Magyar Kongresszusi Kapcsolatok Központja), amelyekre a hagyományos egyesületi élet nem jellemző;

• sajátos átmenetet jelentenek az egyidejűleg érdekképviseletet és hagyományőrzést is felvállaló szervezetek (pl. Manhattan Hungarian Network). Utóbbi tevékenységük már "amerikai-magyar" alapon történik;

• hagyományos egyesületi keretek között és módszerekkel működő emigráns szervezetek.

Jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban több mint háromszáz magyar alapítású szervezet, egyházközség, intézmény működik. A második világháborúig a legjelentősebb szervezetek közé az 1906-ban alakult Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ), az Amerikai Magyar Református Egyesület, valamint a Rákóczi és a Verhovay "fraternális" biztosító társaságok tartoztak. A háború után új szervezeti struktúra jött létre. Ezek között kell említeni az 1945-47-ben alakult olyan emigráns szervezeteket, mint a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK), a Magyar Bizottmány, a Magyar Társaság, valamint az 1956-os forradalom után létrejött szervezeteket. Időközben belső konfliktusok miatt leértékelődött az AMSZ, az összeolvadt Rákóczi és Verhovay szövetségek pedig létrehozták a William Penn biztosító társaságot.

A kultúra, a hagyomány és a nemzeti közösségek megtartásában a Külföldi Magyar Cserkészszövetség és az egyházak által fenntartott hétvégi és nyári magyar iskolák is jelentős szerepet játszottak. A társadalmi életben hasonló pozitív szerepet töltöttek be a helyi magyar klubok és magyar egyházak. Az egyházi iskoláztatás összehangolására alakult az Észak-Amerikai Magyar Iskolafenntartók Szövetsége. Az országos szintű kulturális munkában legfontosabb szerepet játszó szervezetek közül a New Jersey-ben működő, múzeumalapító American Hungarian Foundation, a Hungarian American Educators Association és az American Association for the Study of Hungarian History említendő.

Továbbra is a legjelentősebb szervezetek közé tartozik a William Penn Association és az Amerikai Református Egyesület. Emellett jelenetős munkát végez a magyar identitástudat, a kultúra fenntartása és népszerűsítése vagy a Kárpát-medencei magyar kisebbségek támogatása terén néhány olyan nagyobb szervezet, mint a Magyar Baráti Közösség - Itt-Ott, a Magyar Öregdiák Szövetség - Bessenyei Kör, a Katolikus Papok Ligája, a Magyar Zsidó Világszövetség vagy a karitatív ügyekben aktív Magyar Amerikaiak Országos Szövetsége (National Federation of Hungarian Americans - MAOSZ). A MAOSZ-hoz mint csúcsszervezethez 14 szervezet tartozik, közöttük az öt évtizede működő Árpád Akadémia (Arpad Academy) és a Magyar Társaság (Hungarian Association). Utóbbi szervezi az évente a novemberben megrendezésre kerülő "Cleveland-i Magyar Napok"-at. Növekvő létszámmal, a MAOSZ tagjaként működik a Magyar Amerikai Nyugdíjasok Szervezete (Association for Retired Hungarian Americans). A MAOSZ támogatja a szellemileg fogyatékos gyermekek egyik magyarországi általános iskoláját, a debreceni egyetem Leukémiai Kutató Intézetét, valamint az erdélyi magyar kisebbséget. Kapcsolatot tart a többi amerikai magyar csúcsszervezettel, de mint adómentességet élvező szervezet, egyetlen politikai pártot sem támogathat.

Megalapítása óta jelentős és fontos munkát végez az amerikai politikai élet befolyásos személyiségeinek magyar ügyekben (pl. Kárpát-medencei kisebbségi helyzet, romániai falurombolás, egyházi ingatlanok kérdése, Magyarország NATO-felvétele stb.) történő tájékoztatása, illetve befolyásolása terén a Hungarian Human Rights Foundation (Magyar Emberjogi Alapítvány) és a Magyar Amerikai Koalíció.

A nyugati magyar diaszpóra, így az amerikai magyar közösségek (hétvégi iskolák, cserkészet, kulturális élet stb.) fenntartásának hagyományosan meghatározó elemei az egyházak. A tömeges kivándorlások idején a magyarországi egyházak ezt a missziót az állammal együtt önként vállalták, és a közösségek fennmaradásáért, magyar identitásuk megőrzéséért léptek fel. Ennek érdekében 1945-ig folyamatosan gondoskodtak a szervezett lelkészellátásról is. Az intézményes lelkészküldés és az emigrációs "utánpótlás" elmaradását követően azonban az amerikai magyar diaszpóra körében minden egyházat és felekezetet illetően lelkészhiány jelentkezett.

Az amerikai magyar szervezetek és intézmények általában nem részesülnek állami vagy municipiális támogatásban, közösségi céljaikat, valamint a Kárpát-medencei kisebbségek segélyezését csak saját erőből tudják továbbra is biztosítani. Ez pedig - tekintettel a legaktívabb rétegek körében lezajló generációváltásra és a saját szervezeti élet fenntartására - egyre nagyobb akadályokba ütközik. Ezért ma már a nyugati diaszpóra sem nélkülözheti az anyaország segítségét az anyanyelv és a magyar identitás fenntartását célzó szolgáltatások formájában.

A rendszerváltozással kialakult a tiszteletbeli konzuli hálózat. Több amerikai magyar személyiség kapott ilyen jellegű megbízatást, amely hasznosan kiegészítheti a hivatásos diplomáciai testület munkáját.

Kanada a II. világháború befejezéséig nem tekinthető a magyar kivándorlás célországának, jóllehet már a század első évtizedeiben megjelentek itt (pl. a dél-ontariói "dohányvidéken") magyarországi kivándorlók. Nagyobb létszámú kivándorlásra került sor 1948-ban, majd 1956-ban, s nem csekély azoknak a száma sem, akik a Kárpát-medencei magyar kisebbségek köréből érkeztek az 1980-90-es években az észak-amerikai országba. A becslések szerint jelenleg 120-140 ezerre, míg a hivatalos statisztikai adatok szerint 80 ezerre tehető az itt élő magyarok száma. Az eltérés egyik oka az lehet, hogy az utódállamokból kivándorolt magyar nemzetiségű, de eredetileg nem magyar állampolgárságú személyek statisztikai nyilvántartása nem minden esetben utal egyértelműen a kérdéses személyek etnikai eredetére.

Más országokhoz hasonlóan a kanadai magyarság is különböző politikai alapállású rétegekből tevődik össze, amiben az érkezés időpontja és indítéka a meghatározó tényező. A szervezetek körében olykor felmerülő viták, versengések is többnyire erre vezethetők vissza. Az említetteken túl nem csekély az a réteg sem, amely minden magyar kezdeményezéstől, szervezettől, egyháztól visszavonult. A rendszerváltozás óta azonban új jelenségként figyelhető meg, hogy a második vagy harmadik generációs kivándoroltak - olykor a nyelvismerettől függetlenül is - keresik és ápolják magyar eredetüket.

A kanadai magyarság megoszlása nem egyenletes a tíz tartomány és a két északi terület között. A becslések szerint legtöbben Ontarióban (kb. 80 ezer), Brit-Columbiában (kb. 40 ezer) és Albertában (kb. 23 ezer) élnek, ahol szervezett közösségekkel és egyházakkal rendelkeznek. Egyre akutabb problémaként jelentkezik azonban, hogy minden vallás és felekezet esetében növekszik a lelkészhiány, amely sem Magyarországról, sem az emigráció köréből nem pótolható kielégítő módon. Tekintettel arra, hogy a közösségek számos helyen az egyházakra épülnek, a magyar nyelvű pasztoráció megszűnése ezek felbomlását eredményezheti. A katolikus papok távozása (nyugdíjazás, áthelyezés, elhalálozás) többnyire azzal a sajnálatos ténnyel is együtt jár, hogy a világegyházi jelleg következtében a magyar hívek közadakozásából épült templomok és közösségi épületek elvesznek a magyar közösségek számára.

Ismereteink és tapasztalataink szerint a legerősebb és legszervezettebb kanadai magyar közösségek Montréalban, Torontóban, Ottawában, Winnipegben, Edmontonban és Vancouverben találhatók. Az említett helységek mindegyikében Magyar Házak működnek.

Kanadában jelenleg két magyar nyelvű hetilap jelenik meg, a "Magyar Élet", valamint az észak-amerikai magyar zsidóság lapja, a "Menora-Egyenlőség". Mindkét lapot Torontóban szerkesztik és adják ki. Folyóirat jellegű, színvonalas orgánum még a Vancouverben megjelenő "Tárogató". A helyi közönség tájékoztatását szolgáló lapok, értesítők stb. gyakorlatilag minden olyan városban megjelennek, ahol nagyobb számban élnek magyarok. Több helységben (Toronto, Montréal, stb.) magyar nyelvű televízió- vagy rádióadás is működik. A torontói magyar tévéadást szervező Kosaras Vilmos tartja életben a Kertész-féle, nagyhírű Magyar Színházat. Magyarországi vendégművészekkel és helyi erőkkel, évente egy-két sikeres bemutatót tartanak.

A kanadai magyar szervezetek közül csúcsszervezetként működik a Montreáli Magyar Bizottság (22 tagszervezet), és a 2001. január 10-én alakult Kanadai Magyar Kulturális Tanács. Jelentősebb még a torontói székhelyű Rákóczi Szövetség, valamint a winnipegi, edmontoni, ottawai, és a vancouveri szervezet.

2003. szeptember 20-án alakult meg a Kanadai Magyarok Fóruma (Elnök: Vass Zoltán), amely 2003. december 13-ai első közgyűlésén a 36 alapító szervezet megbízásából határozatot fogadott el a jövőbeni célokról:

• a Kanada különböző régióiban működő magyar szervezetek összefogása;

• a sűrűn lakott magyar városok vonzáskörzetében helyi Regionális Fórum Szervezetek (Területi Bizottságok) megalapítása;

• az anyanyelv és a kultúra megőrzésének érdekében közvetlen kapcsolat létesítése (pl. telefon-, illetve video-konferenciák) a különböző tartományokban élő magyar közösségek között;

• kanadai federális és provinciális képviselők részvételével Parlamenti Képviselők Magyar Baráti Körének megalakítása;

• kapcsolat létesítése az óhaza politikai, társadalmi és kulturális képviselőivel, illetve a határon túli magyar közösségekkel.

Az "Együtt egymásért" jelszó tükrében szeretnék elérni, hogy Kanada magyarsága megbecsült része legyen a világban szétszóródott magyar közösségeknek.

A magyar nyelv és a magyarságtudat ápolására - helyi magyarok által létrehozott alapítvány segítségével - 1978-ban megalakult a torontói egyetem magyar tanszéke. A Bisztray György professzor vezetésével működő tanszéken azóta ezernél is több hallgató tanult. Az oktatómunka mellett a tanszék a "Hungarian Studies Review" címmel megjelenő, angol nyelvű magyarságtudományi folyóirat szerkesztését, valamint a Kanadai Magyarságtudományi Társaság titkárságának feladatait is ellátja. A társaság a magyar Országos Széchenyi Könyvtárral együtt a folyóirat társkiadója, de saját kiadványsorozattal is rendelkezik.

[/h2]DÉL-AMERIKA[/h2]

Dél-Amerika valamennyi országában élnek magyarok, de csupán Argentínában, Brazíliában, Venezuelában és Uruguayban ismeretesek jelentősebb magyar közösségek. Hivatalos népszámlálási adatokkal nem rendelkezünk; nagy eltéréseket mutató helyi becsléseken alapuló adatok szerint Argentínában 20-30 ezerre, Brazíliában 5-10 ezerre, Venezuelában 4-5 ezerre, Uruguayban szintén 4-5 ezerre tehető a magyar diaszpóra lélekszáma. Argentína és Brazília esetében a becslések eltérő volta abból eredhet, hogy az itteni diaszpóra mintegy másfél százados múltra tekint vissza, és a nem első generációs magyar gyökerű népesség önazonosság-tudata sok esetben már bizonytalan. Szervezettségét, belső kohézióját tekintve jelenleg az argentínai és brazíliai közösség a legerősebb.

Jelentős társadalmi és szellemi erőt képviselnek az ország életében az argentínai magyar közösségek. Napjainkban is öregbítik azt a történelmi rokonszenvet, amely a magyar nép és Magyarország iránt Argentínában még az 1849-es emigráció néhány kiemelkedő tagjának működése következtében kialakult. Így például Czetz János honvédezredes elévülhetetlen érdemeket szerzett az argentin hadsereg modernizálása (tisztképzés, műszaki alakulatok létrehozása) terén. A jeles magyar katona az argentin nép nemzeti hősévé emelkedett. A két ország közötti szívélyes kapcsolatok fenntartása és fejlesztése érdekében sokat tesz az argentin közéletben magas presztízsnek örvendő, a pannóniai születésű Tours-i Szent Mártonról elnevezett Szent Márton Lovagrend, amelynek magyar származású tagjai is vannak.

Az argentínai magyar szervezetek csúcsintézménye a Buenos Aires-i székhelyű Argentínai Magyar Intézmények Szövetsége (AMISZ). Célja, hogy egységesen képviselje a magyar egyesületeket a befogadó ország kormányzati, közigazgatási és egyéb intézményeinél. Tagszervezetei közül tíz jogi személyiséggel rendelkező "rendes tag", három pedig "pártoló tag". A "rendes tagok" közül kilencnek van saját székháza. A fővároson kívül magyar szervezetek működnek Cordoba, Bariloche és Danta Fe helységekben. Figyelmet érdemlő tevékenységet fejt ki még a 2003 decemberében alakult Ars Hungarica elnevezésű, elsősorban a magyar zene megismertetését célzó szervezet, amely a zenei kifejezés megnyilvánulásait más kulturális lehetőségekkel (irodalom, történelem, képzőművészet, tánc) is összeköti. A Szent István Kör iskolájába több mint 800 gyermek jár. Bár többnyire argentin családok szülöttei, a tantervben szerepel a magyar nyelv és a történelem-, valamint földrajz-tananyagban különös hangsúlyt kapnak a Magyarországgal kapcsolatos ismeretek. Az argentínai magyar közösség három egyházat (katolikus, református, evangélikus) tart fenn. A "Dél-Amerikai Magyar Hírlap" utolsó száma 2004 januárjában jelent meg, majd 2005 márciusától "Argentínai Magyar Hírlap" címen ismét megjelenik. A közbülső időben a Hung@ rgennews elektronikus hírlevél tartotta fenn a szervezetek közötti kapcsolatot.

A helyi magyar közösségtől kapott adatok szerint Brazíliában 3-4 ezer főre tehető a Magyarországról bevándorolt nagyszülők és szülők száma. Mintegy 5-10 ezren lehetnek azok a leszármazottak, akik már ebben az országban születtek, de még számon tartják magyar eredetüket. Az adatszolgáltató "mint érdekességet" említi, hogy az 1890-es évektől 1957-ig bevándoroltak számát több kutató 150 ezerre becsüli, míg az MTA Földrajztudományi Intézetének kiadványa, valamint az MVSZ különböző, korábbi forrásai szerint ez a létszám 70-90 ezer fő. Ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy nem ismeretes előttük az adat keletkezésének időpontja, és valódiságát sincs módjukban igazolni. A brazíliai magyarság zömmel Sao Paulóban, illetve a város vonzáskörében él. A magyar eseményeket 500-1.000 fő látogatja, az ünnepi rendezvények résztvevőinek létszáma 100-200 főre tehető.

A magyar közösségnek a befogadó brazil néppel, társadalommal és az állammal való kapcsolata - az összes többi emigráns és bevándorolt népcsoporthoz hasonlóan - kifogástalan. 2003. évben São Paulo város polgármesteri hivatala, valamint az azonos nevű állam parlamentje körlevelet intézett az összes emigráns és bevándorolt közösséghez, amelyben egy közös gyűlésre hívta meg a kolóniák képviselőit. Ezen döntöttek az Idegen Gyökerekből Származó Közösségek Parlamenti Tanácsának (CONSECRE, Conselho Parlamentar de Comunidades Raízes Estrangeiras) felállításáról. A magyar közösségnek - a nagyszámú portugál, olasz, arab, zsidó stb. bevándoroltakkal szemben - külön pártja, parlamenti képviselete nincs, de Szenttamásy Egon Jánost eddigi közösségi munkája elismeréseként a CONSECRE titkárává választották. A szervezet létrehozását követően a polgármesteri hivatal internetes honlapján "São Paulo Mil Povos" (São Paulo Ezer Népe) címszó alatt minden kolóniát felkértek, hogy mutassa be anyaországa történetét, a kivándorlás indítékait, a közösség intézményeit, létesítményeit, továbbá, hogy hol találhatók a városban templomai, szobrai, s ezekről fényképfelvételeket is mellékeljenek. Az oldal (http://milpovos.prefeitura. sp.gov.br) minden érdeklődő számára információval szolgál iskolai vagy egyetemi szakdolgozathoz, családfakutatáshoz stb. A város vezetése ezen túl is figyelmet fordít a magyar közösségre, amit az is bizonyít, hogy az 1956-os magyar forradalom tiszteletére, a Vila Mariana városrész egyik terének a "Magyar Nép Tere" elnevezést adta. A téren 1996-ban millecentenáriumi emlékművet állítottak.

São Paulo parlamentjében a népcsoportok részére rendszeres heti összejöveteleket, eszmecseréket rendeznek, továbbá létesítettek számukra egy állandó kiállítási termet, ahol valamennyi bevándorolt népcsoport egy állandó kiállítási részt létesíthet.

A brazíliai magyarság két jogi személyiséggel bíró intézménnyel rendelkezik; az egyik a közel nyolc évtizede alakult Brazíliai Magyar Segélyegylet (Associacao Beneficente 30 de Setembro), amely fenntartja az idősek otthonát (jelenleg 25 lakóval), másik a Brazil-Magyar Kultúregyesület (Sociedade Cultural Brasileira-Húngara). A szervezetek saját tulajdonát képezi a Magyar Ház (Casa Húngara), amelyben százszemélyes előadóterem, több ezer kötetes könyvtár, konferenciaterem, ifjúsági közösségi helyiség, népviseletraktár, iroda, szalon, konyha és étkező kapott helyet. A fenti két szervezeten kívül a Magyar Házban tartja összejöveteleit az összes többi szerveződés - Könyves Kálmán Szabadegyetem, Cserkészbarátok Köre, Irodalmi Kör, Bibliakör, São Paulo-i Magyar Nőszövetség, Teniszegylet, tánccsoportok stb. - is. A Külföldi Magyar Cserkész Szövetség Dél-amerikai Kerülete keretében működő cserkészcsapatok a városi csapatotthonon kívül két cserkészparkot tartanak fenn.

A magyar nyelv oktatásával hagyományosan a cserkészcsapatok foglalkoznak.

Ezen kívül az Evangélikus Egyház egy magyar nyelvű óvodát tart fenn. A magyar Oktatási Minisztérium és a Külföldi Magyar Cserkész Szövetség ösztöndíj-pályázata alapján 2004 elején indították Magyarországra immár tizenegyedik és tizenkettedik jelöltjüket. (A pályázatok iránti érdeklődés átmenetileg visszaesett, mivel a budapesti Balassi Bálint Intézetbe 2002 januárjában bevonult három jelöltjük a nyári időszakban ösztöndíj és szállás nélkül maradt, így haza kellett utazniuk. Az esemény visszatetszést keltett a brazíliai magyarság körében, de úgy tűnik, hogy érintettek időközben megnyugtató megoldást találtak a problémára.)

Brazíliában a magyar nyelven folyó egyházi tevékenység már csupán elégséges szinten biztosított. A katolikus egyházi szolgálatot az 1930-as évek óta az itteni magyar pasztorációra kiküldött bencés szerzetesek látják el. Közel hét évtizedes működésük során kolostoruk és templomuk mellett megalapították, és felépítették São Paulo egyik legszínvonalasabb magániskoláját (óvodától az érettségiig), kollégiummal, könyvtárral, kulturális és sportlétesítményekkel. (Brazíliai látogatása során az intézmény Szent Imre Kollégiumában szállt meg II. János Pál pápa.) Az egykori "alapító atyák" közül már csak négy 75 éven felüli, munkaképes szerzetes él. Távozásukkal - mivel utánpótlásuk a magyarországi rendtartomány részéről nem biztosítható - ez az "emigráns magyar patrimonium" a brazil katolikus egyház és a városi oktatásügyi hatóság kezelésébe kerül. A Magyar Református Egyház erdélyi stílusú temploma 1932-ben épült, papjuk már évek óta nincs, istentiszteleteiket a presbiterek tartják. Az Evangélikus Egyház a Lutheránus Világszövetség által bérbe adott villában (templom és paplak), meghatározott időtartamra kiküldött európai vendég-lelkészekkel működik.

Brazíliában napjainkban nem működik számottevő magyar nyelvű sajtó. Háromhavonta jelenik meg a kétnyelvű "Híradó" (kb. 20 oldalon).

A brazíliai magyar közösség rendszeresen megemlékezik nemzeti ünnepeinkről. Mindezek mellett 2003-ban is megtartották a szokásos jótékony célú "Szeretetbál"-t és a "Pirostojás" ünnepséget. A karácsonyi vásárok bevételét az idősek otthona, a cserkészet, valamint a református és az evangélikus egyház javára fordították.

Az uruguayi magyarság három hullámban, az 1929-33-as világgazdasági válság idején gazdasági okokból, 1938 és 1939 között politikai okokból, s a faji diszkrimináció elől menekülve, valamint az 1956-os forradalom leverését követően ismét politikai okokból telepedett le a dél-amerikai országban. Az itteni magyarság többsége iparosokból, kereskedelmi alkalmazottakból, földmunkásokból került ki. Az uruguayi magyarok figyelemmel kísérik a hazai eseményeket, s többen a hazatelepülés lehetőségét latolgatják, illetve magyarországi vonatkozású kereskedelmi lehetőségek iránt tájékozódnak.

Uruguayban négy magyar egyesület - Uruguayi Magyar Kultúrközpont, Uruguayi Magyar Otthon, Uruguayi Magyar Katolikus Egyházközség, Uruguayi Magyar Izraeliták Egyesülete - működik, amelyek közösen tartják fenn a hétvégi magyar iskolát. Az egyesületek mindegyike önálló székházzal rendelkezik Montevideóban, s vasárnaponként külön-külön félórás rádióadást sugároznak.

A venezuelai magyarság létszáma a Magyar Kataszter-Bizottság felmérése szerint 4-5 ezer fő. Caracason kívül Valenciában működik nagyobb számú szervezett magyar közösség. Más helységekben csak szórványok léteznek, amelyeket a lelkészek látogatása és a helyi magyar sajtó kapcsol össze. Az itteni magyarság két nagyobb hullámban, 1947 és 1950 között, illetve 1956 után érkezett, és túlnyomó többsége politikai emigráns. A szervezeti élet kialakulása 1950-ben a Magyar Református Közösség létrehozásával kezdődött. Az akkori felmérés szerint a magyar menekültek 60 %-a katolikus, 35 %-a protestáns volt, az izraelita vallásúak száma mintegy 1.500 fő. Az arány napjainkig nem változott. Egy évvel később a katolikus pasztoráció és a cserkészcsapatok szervezése is elkezdődött.

Mindkét keresztény egyház megalakította a maga nőegyletét; a református Lorántffy Zsuzsanna, a katolikus pedig Szent Erzsébet nevét viseli. 1955-ben indult a Caribi Újság című hetilap, amely 1994-től havonta jelenik meg. Az országban működő szervezetek összefogására 1990-ben alakult a Venezuelai Magyar Szervezetek Koordinációs Bizottsága. A caracasi Magyar Házban kb. 15 szervezet működik (magyar nyelvű óvoda, tánccsoportok, cserkészcsoportok stb).

(forrás: HTMH)

elküldöm e-mailben nyomtatóbarát verzió

feliratkozás
leiratkozás