A történet vasárnap estig folytatódik

Immár 61. alkalommal rendezik meg a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválját, melynek április 11-e és 17-e között Nagybecskerek a házigazdája. Nagy öröm ez mindazon társulatok számára, amelyeket Ana Tasić, az idei fesztivál szelektora versenyzésre érdemesnek minősített. A kimaradottak meg moroghatnak a bajuszuk alatt, vajon mit keres ott egy-egy csapat, egy-egy előadás. El kell menni, és meg kell nézni őket, hátha rájövünk a választás okára! A színház sem mérhető kilóban vagy centiben, még a taps hosszúsága, erőssége sem mérvadó minden esetben. Talán az épp akkor összejött nézőszám is a szervezés, a véletlen vagy a hírnév (jó vagy rossz) eredménye. Ki tudja. A művészetben (is) minden relatív és szubjektív.

A második napon, kedden a versenyprogram keretében két előadást nézhetett meg a nagyérdemű. Az a közönség, mely az idén szép számban jelent meg a nagybecskereki Toša Jovanović Színházban, s amelynek java részét nemcsak a színházrajongók és az úgynevezett „szakma” képezte, hanem az általános iskolás és középiskolás fiatalok, valamint a helybéli színházkedvelők, akik figyelemmel kísérik a fesztivál minden momentumát, mind a versenyelőadásokat és az egyetemisták produkcióit, mind a kísérőrendezvényeket, a könyvbemutatókat és a kerekasztal-beszélgetéseket.

A Milan Jagodić által rendezett Napraforgók című gyermekelőadást az újvidéki Ifjúsági Színház (Pozorište Mladih) csapata mutatta be délelőtt 11 órától, szép számú, főként iskolásokból álló közönség előtt. Az előadást követő kerekasztal-beszélgetésen is meglepően sokan vettek részt.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása, A kisinyovi rózsa, melyet Urbán András rendezett, 20 órakor, szinte teli nézőtér előtt kezdődött. A hihetetlen mennyiségű, minőségű és töménységű szövegáradatot ontó előadást természetesen szerb nyelvű felirattal láthatta a közönség, akit lenyűgözött a színészek tisztasága, természetessége, a szövegnek, mint olyannak a legkülönbözőbb módokon való interpretálása, az egyszerű képek tömörsége... A szerb ajkú nézők unikumként tekintenek a vajdasági magyar színjátszásra, amelynek képviselői más, sokuk számára egzotikus színházi (!) nyelven beszélnek, ami néha nem teljesen érthető és világos, de képeket ébresztő, figyelmet igénylő, elgondolkodtató. Jómagam sem tudtam mindig követni a gondolatgobelin-fonalat, de lehet, hogy nem is baj, nem is kell, néha elég beleveszni a gombolyagba s a tarka puhaságát élvezni...

Az előadást követő kerekasztal-beszélgetés viszonylag sok érdeklődő előtt zajlott. A túlnyomórészt színházi alkotók, újságírók és kritikusok mellett „az utca embere” is kifejthette véleményét. És meg is tette, laikusként adott analízisével lenyűgözve az egybegyűlteket.

Hasznos és tömény volt tehát a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiváljának második napja is. És a történet folytatódik. Ne feledjék, április 17-éig várják Önöket a nagybecskereki Toša Jovanović Színházban vajdaság legjobb színházi előadásai!

Raffai Ágnes