Régiók
Események
2022. augusztus
előző hónap következő hónap
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        
             
ECDL segédanyagok
ECDL segédanyagok
Bejelentkezés
felhasználónév: jelszó:

» Regisztráció

» Jelszó emlékeztető

Sztárok és sztárjelöltek a szalárdi színpadon

Románia
2010. július 12.
A Szalárdi Községi Napokon az utolsó nap az emlékezés jegyében kezdődik. Nem volt ez másképp az elmúlt vasárnap sem, amikor a helyi református templomban tartott istentiszteleten Borzási Gyula lelkész hirdetett igét, majd sor került a templom falán lévő Szalárdy János–emléktábla megkoszorúzására. A központbeli parkban később a világháborúk áldozatainak emlékművénél Lakatos Péter képviselő és Borzási Gyula lelkész mondott beszédet, énekelt Sass Emőke, szavalt Kőrösi Tünde, majd intézmények és szervezetek képviselői mellett lakosok is koszorúztak a szentjobbi huszárok sorfala között.
Színpadi produkciók
Időközben a sportpályán elkezdődött a XII. Regionális Fogathajtó Verseny – ennek részleteire külön visszatérünk. A fogathajtás után irányult a figyelem a színpadra, ahol a tervezett programhoz képest némi késésel a község (Szalárd, Jákóhodos és Hegyközszentimre) óvodásai és iskolásai mutattak be zenés–táncos műsorokat. Utánuk Kőrösi Mária tanítónő vezetésével előbb a Kis Pitypangok néptánccsoport adott elő felcsíki polgári táncot, majd a Nagy Pitypangok somogyi lánytáncot. Vendégként léptek fel Hegyközcsatárból érkezett moderntáncosok, őket a micskei Görböc néptánccsoport követte gyimesi és mezőségi táncokkal.
Énekesek, táncosok
Bár nem úgy voltak meghírdetve, a tudósító véleménye szerint a Francisc Hubic Művészeti Iskola növendékei voltak a nap sztárvendégei: élőben előadott énekszámaik semmiben sem maradtak el a „nagynevű” előadókétól, románul, magyarul, angolul egyaránt énekeltek, illetve vokáloztak is egymás produkcióit segítve. Mindannyian megérdemlik a dícséretet, alulírott saját ízlése szerint mégis Dora Popovici–ot emeli ki, a Highway to hell (AC/DC) és a Steamy Window (Tina Turner) előadásáért. A szoksásonál talán kevesebb közönség a székelyhídi Tini Dance Center egy órás műsora idején kezdett gyarapodni erőteljesebben, hiszen már tudták: a Tini Danc és a Kölyök Dance műsorában sosem csalódnak.
Koncert foci ellenében
A táncosoknak nem volt könnyű dolguk, csakúgy, mint az utánuk következett Mohácsi Brigittának sem, hiszem műsoruk alatt kezdődött, illetve már tartott a XIX. focivébé döntője, ami ugye sokakat a tévé elé ültetett. Mivel a spanyol és holland labdarúgók csak a hosszabbításban tudták eldönteni, ki legyen a győztes, még a Gáspár Laci–koncertet is fel kellett áldozni a drukkereknek, hiszen a magyarországi előadó mintegy 50 perces koncertje éjfélkor ért véget, mégpedig azzal, hogy ő konferálta fel a tűzijátékot. Mindezek után került még sor a tombola kisorsolására, melyen plazmatévét, hűtüszekrényt, mikrohullámú sütőt és kerti sátrat lehetett nyerni.


erdon.ro