Viszlát a sáncoktól!

Tizenegyedik alkalommal zárta be kapuit a palicsi erdőt behangoló és egyben a nyitott fesztiválok idényének startlövését eldurrantó Trenchtown fesztivál, amit az idén sem került el az esőzés. Azért hála Ukkónak, az égi áldás csak az utolsó napot borította be, így a fesztiválozóknak csak a hideg erdei esteket kellett kibírniuk. Ez az a bátorság.

Jó szervezőnek kell lenni, ahhoz hogy minden estére egy olyan húzónevet hozzanak, ami kiemeli a fesztivált, és jó emlékekkel térnek haza az fesztiválozók. Pénteken a Partibrejkers, szombaton a Ritam Nereda, vasárnap pedig a Dubioza kolektiv kapták idén ezt a szerepet, és feladatukat sikeresen véghez is vitték.

Mondhatni, hogy az utolsó napra, a Dubioza műsorára éledt csak fel igazán a fesztivál, a nép megkapta a zenei főfogást, míg az azt megelőző napokon csak a mézesmadzagot nyalogathatták. A fesztivál alap stílusjegye, a reagge az idén nem képviseltette magát túlságosan zenekari formációkban, inkább csak a DJ-k keverték a megfelelő hangulatot.

A Trenchtown sosem volt az óriási tömegeket vonzó fesztiválok egyike, ám a szervezők elmondásából, nem is ez a céljuk, hanem egy egyedi helyen a balkáni régió együtteseit egyesíteni. Ha ezt a szempontot nézzük, elfogadom, nem kell mindig túlságosan messzire kifelé pislogni, azonban reménykedem, hogy jövőre valamivel (és most enyhén fogalmazok) erősebb programot sikerül összehozni a szervezőknek mindhárom napra. A fesztivál egyediségét, pikantériáját növelendő, akár egy Đorđe Balašević/Zvonko Bogdan ecsetvonással is meg lehetne bolondítani eme festményt – egy reggae háttérzenekarral.


Magyar Szó